Úgy éreztem magam benne mint a tavasz első fagyija. Málnás mentás.
Ez a két szín valamikor élénk (piros és zöld) korukban egymással szemben helyezkedtek el a színkörön, és éppen ezért működnek olyan jól együtt. Bár kicsi, de számomra a fejkendőcském is éppen olyan fontos helyen szerepel mint az összes többi darab. Mindig az a kis plusz részlet emeli az összképet a következő szintre. Az ejtett válak, a masni, a kalap, amiket kezdetben nem mersz viselni, csak áhítozvan nézed másokon. Aztán egyszer kipróbálod, aztán a tiéd lesz, és nélküle már nem elég jó. Persze, ha olyan vagy mint én talán könnyebb. Már az óvodában is csak szoknyát akartam hordani. De szemmel követtem a gyerekkori barátaim stílus változásait, és bizony azok a fiús-sportos kislányok rengeteget változtak. És fognak még. Nem azért mert ez a helyes út, hanem mert ez valahogy vonzó, és ha le is tagadod, kicsit biztosan szeretnéd kipróbálni.
Nyugodtan felveheted a szoknyát, ha kicsit is kedved van hozzá. A feléd forduló szemek az utcán általában azt jelentik, jól nézel ki. (És ha valakinek nem tetszel, ugyan kit érdekel, úgysem jön oda, hogy elmondja. Sosem tudod meg. )