Mostanában:

augusztus 17, 2018

3 ok amiért jó szoknyát hordani

Ha találkoztál már velem, tudod, hogy én és a szoknyáim összetartozunk. Régi kapcsolat már ez a miénk, és azt hiszem ismerjük már egymás minden maceráját, csínyját-bínyját. Most pedig arra szeretnélek megkérni, hogy viselj velem szoknyát. Ha igazán a kedvemben akarsz járni akkor egy héten keresztül minden nap. Én először 5-8 osztályos koromban állítottam fel magamnak ezt a kihívást. Akkor még színes rajzokkal teli naplót vezettem, és külön füzetet szántam a Tervezgetéseknek. Igen, ha jól emlékszem ez volt a neve. Ide tartoztak a hosszabb távú tervek, minthogy le kell szoknom a körömrágásról, de ide vezettem be a frizurákat amiket ki akartam próbálni, vagy a ruhaösszeállításokat amiket hordani akartam. Ez a “Szoknya hét” az elsők között volt, és még tisztán látom magam előtt, ahogy lerajzoltam a ruhadarabokat és a legjobb minőségű, ritkán használt színesceruzámmal festettem ki, jól odanyomva, hogy minél élénkebbek legyenek a színek. Persze ez nem az életnek egy fontos szempontja. Nem ígérhetem meg neked, hogy boldogabb leszel, ha gyakrabban hordasz szoknyát. Amit megtehetek az annyi, hogy elmesélem engem hogy tesz egy picit boldogabbá és hogy ad valami pluszt a mindennapokhoz. Vissza a természethez A nő képe időtlen idők óta szoknyában ábrázolt, nem is kell messze nézni, elég a nyilvános vécék ábrácskáira gondolni. De nekem mégis leginkább annak a fiatal nőnek, lánynak a képét juttatja eszembe, aki karjára veszi a fontott kosarát és elindul az erdőbe málnát gyűjteni vagy a rétre virágot szedni, vagy csak gazdag és sétál a kastély hatalmas kertjében, a saját labirintusában. Az a nő, aki oldalt ül a lóra, mert a ruhája másképp nem engedni, vagy az egyszerű kis falusi menyecske, aki a patakra megy ki mosni és a vízhez érve feltűri a ruháját. A fejemben mind szoknyát viselnek. És ezek a régi elvárosiasodás előtti szoknyás nők mintha sokkal közelebb állnának a természethez. Én is akarom látni amit ők láttak, érezni amit éreztek, és úgy tűnik ha szoknyában sétálok ki a domboldalra akkor eggyel közelebb lépek a múlthoz mintha mondjuk sport jégerben és cipzáras, mai kényelmes sportos felsőben tenném meg ugyanezt. Igen, át akarom érezni, hogy a szoknyámba belekapaszkodnak a bokrok, fák karjai és hogy ha túl közel megyek a vízhez akkor nedves lesz az alja. Kirándulni is szoknyában érdemes Tudod van az az érzés, hogy ha jól nézel ki szívesen fényképezkedsz, de ha éppen rossz formában vagy a fold alá bújnál a kamera elöl. Senki sem a rossz napokra akar emlékezni ha visszalapoz az albumban. Márpedig kiránduláskor mindig készülnek képek. Nekem pedig senki ne tagadja, hogy szoknyában csinosabbnak, nőiesebbnek érzi magát (még akkor is ha a közhiedelem szerint ez kényelmetlenebb, márpedig én egyáltalán nem értem mi lenne kényelmetlen egy lengő szoknyában, ami sehol sem szorít le). Így ha meglátogatunk egy régi kastélyt, vagy templomot, vagy igazán bármit hát én a szoknyámmal, ruhácskámmal biztos többet fogok hozzáadni a fényképhez mint egy szűk fekete famernadrágban, amilyen mindenkinek van körülöttem. Főleg ha az a szoknya bő, forgós és színes. Ezek itt a gyimesi kirándulásunk képei, ahova a térdig érő pirosas-sárgás rózsás szoknyámat, a krémszínű lengét és ezt a fehér-barna csíkosat vittem magammal. Nadrág nem is volt a csomagomban. Higgyétek el, igazán az erdők lánya voltam ebben a néhány napban. Szép leszel Tudom, ez egy nagyon általánosított kijelentés. Bármiben lehetsz szép, amiben jól érzed magad. Én csak arra értettem, hogy… tudod most éppen egy vonaton ülök ahogy ezt írom és muszáj volt felnéznem, ahogy elhaladunk egy hatalmas napraforgómező mellett. Azok a virító sárga hatalmas virágok felparancsolták a tekintetem és kikérték maguknak, hogy megbámuljam őket. De ugyanezt teszi minden virág, a ragyogó kristálytiszta víz (mert másképp miért is lennének olyan népszerűek a plitvicei tavak) vagy a lepkék, akik alig néhány napig élnek, mégis kivívták maguknak hogy a természet legszebb elemei. Hát én úgy gondolom a nő ha szoknyát visel (persze csak ha szépet, kifinomultat és nem túl sokat mutatót) a társadalom pillangója és virágoskertje lehet egyszerre.   Most következne az a rész, amikor pontosan részletezni kezdem, hogy milyen is a jó szoknya. De tudom, hogy 5 percnél több időnk nincs mostanában egy konkrét dologra figyelni, tehát írd meg hozzászólásban én pedig megírom egy másik bejegyzésben kinek milyen szoknyát is érdemes viselni. Addig is, ne felejtsd el a Szoknyahét kihívást!
július 3, 2018

Riverside

Ezt a bejegyzést egy dal ihlette, ami azon kevés közé tartozik, amit évek óta rendszeresen hallgatok, és ha egy-két hónapra ki is marad mindig visszatérek hozzá. Igazából a dallam és a nyugtató, elkondolkodott ének hang tartotta fent az érdeklődésem, aztán egyszer csak  szöveg is megelevenedett előttem: Elindul a nő, lemegy a folyópartra, hogy egyedül lehessen. Ez a Víz, ami az embert megmossa. Hirtelen felsorakozik előttem a millió szimbólum ami ellepte az irodalom órákat, a kékről, ami a tisztaság, spiritualitás, a levegő, az ég, a víz, a mélység színe. Itt ugrik fel a Mihai Eminescu: Floarea albastra az agyamnak valami mély zugából. Ezek a román versek az ellenségeim voltak az iskolában, csupán a magolás az erőlködés érzését hordozták, és valamiért soha nem jöttem rá, hogy milyen kis akadály ez a nyelv, és az irodalom minden nyelven irodalom, hogy lehetne szépség és örömteli is az értelmezésük. Mert most újraolvasva olyan szépek együtt ezzel a dallal: a kékség, ami az erős sodrású folyóé, és a gyenge virágé, ami egy kis szélfújásra is elszakadhat. Elindul tehát a nő, lemegy a folyópartra. Beleugorhatna, úszhatna az áramlattal. Erre bíztatják. Dehát látja ő hogy az mindent széttép,összezúz, a folyó mélységében elvesztődne. Csak ússz az áramlattal. Éldd az életet minden nap úgy, ahogy sodor a víz. Ne kapálózz visszafele, ez a legegyszerűbb és legésszerűbb megoldás. Dehát ő tudja jól, hogy nem ezt akarja. Mégis minden nap lemegy oda egyedül és kísérti magát. A lehető legközelebb merészkedik a vízhez. Még bele is esik. És a vízben ő is csak egy kő, ami sodródik. Én nem akarok sodródni. Mégis minden nap ott sétálok a folyó partján, hogy érezzem a veszélyt: olyan könnyű beleesni. A képek egy vidám nyári délutánon készültek, a mi Maros folyónk partján, aminek a kéksége gyakran megkérdőjelezhető. Itt nem egyedül sétáltam. Ez az öreg folyónak éppen az az arca volt, amelyik lemossa a piszkot a part széléről. Itt játszodtunk és szabadok voltunk és éppen nem azon járt a fejünk, hogy vajon hova sodor majd el minket a víz.
május 8, 2018

Púder rózsaszín

december 26, 2017

Piros-kék téli színpaletta

december 12, 2017

Vörösbor mellény- Hogyan viseljük még

december 1, 2017

A vörösbor mellény meséje

december 1, 2017

Vörösbor mellény

október 28, 2017

Először a varrógép előtt

október 20, 2017

Felnőttkori elegancia

július 3, 2018

Riverside

Ezt a bejegyzést egy dal ihlette, ami azon kevés közé tartozik, amit évek óta rendszeresen hallgatok, és ha egy-két hónapra ki is marad mindig visszatérek hozzá. Igazából a dallam és a nyugtató, elkondolkodott ének hang tartotta fent az érdeklődésem, aztán egyszer csak  szöveg is megelevenedett előttem: Elindul a nő, lemegy a folyópartra, hogy egyedül lehessen. Ez a Víz, ami az embert megmossa. Hirtelen felsorakozik előttem a millió szimbólum ami ellepte az irodalom órákat, a kékről, ami a tisztaság, spiritualitás, a levegő, az ég, a víz, a mélység színe. Itt ugrik fel a Mihai Eminescu: Floarea albastra az agyamnak valami mély zugából. Ezek a román versek az ellenségeim voltak az iskolában, csupán a magolás az erőlködés érzését hordozták, és valamiért soha nem jöttem rá, hogy milyen kis akadály ez a nyelv, és az irodalom minden nyelven irodalom, hogy lehetne szépség és örömteli is az értelmezésük. Mert most újraolvasva olyan szépek együtt ezzel a dallal: a kékség, ami az erős sodrású folyóé, és a gyenge virágé, ami egy kis szélfújásra is elszakadhat. Elindul tehát a nő, lemegy a folyópartra. Beleugorhatna, úszhatna az áramlattal. Erre bíztatják. Dehát látja ő hogy az mindent széttép,összezúz, a folyó mélységében elvesztődne. Csak ússz az áramlattal. Éldd az életet minden nap úgy, ahogy sodor a víz. Ne kapálózz visszafele, ez a legegyszerűbb és legésszerűbb megoldás. Dehát ő tudja jól, hogy nem ezt akarja. Mégis minden nap lemegy oda egyedül és kísérti magát. A lehető legközelebb merészkedik a vízhez. Még bele is esik. És a vízben ő is csak egy kő, ami sodródik. Én nem akarok sodródni. Mégis minden nap ott sétálok a folyó partján, hogy érezzem a veszélyt: olyan könnyű beleesni. A képek egy vidám nyári délutánon készültek, a mi Maros folyónk partján, aminek a kéksége gyakran megkérdőjelezhető. Itt nem egyedül sétáltam. Ez az öreg folyónak éppen az az arca volt, amelyik lemossa a piszkot a part széléről. Itt játszodtunk és szabadok voltunk és éppen nem azon járt a fejünk, hogy vajon hova sodor majd el minket a víz.
május 8, 2018

Púder rózsaszín

október 28, 2017

Először a varrógép előtt