Vörösbor mellény
december 1, 2017
Vörösbor mellény- Hogyan viseljük még
december 12, 2017
Ismered azt a hasadban felbuggyanó érzést, az izgalom legtisztább csíráit? Hajtást, majd törzset növelnek, és szétterjesztik az ágaikat az egész testedben. Olyasmi, mint amikor beleszeretsz valakibe: elkezd menthetetlenül körbevonni titeket egy rózsaszín buborék. De önállóbb ez az érzés, olyasmi ami csak benned gyökerezik, a saját lelkesedésed táplálja és hajt, sürget előre: ez most megéri a fáradtságot. Ez nem is fáradtság. Csak égnek a szárnyak, de tudod, hogy azért mert éppen fölrepítenek valahova.
Így érzetem magam, amikor elkezdtem átalakítani ezt a blézert. Talán nevetségesen hangzik, hogy egy ilyen apró dolog ilyen nagy érzést képes kiváltani. Hiszen egy majdnem ingyenes, régi darab volt, amit a piacon a bácsi majdnem utánam dobott, csak vigyem. De én láttam a kincset. Láttam már hogyan alakul át, hogyan épül be a ruhatáramba és mikkel viselném (ezek kerültek ki belőle).
Bizonyos szempontból művészet ez, de ugyanannyira mértan, matek sőt építészet is. Néhány lapos forma, amit 3 dimenziós darabbá kell alakítanom, olyan mint a 3D nyomtatás, de sokkal hagyományosabb, nyugottab hangulatú.
Úgy érzem néha ezzel a gyors technikai fejlődéssel túlságosan könnyen beszippant a virtuális világ. Annyival könnyebb nézelődni, olvasgatni, mások munkáit nézegetni, mint valóban leülni és alkotni valamit. Persze, persze, tudom, számítógép eltt ülök éppen és pötyögök, amit majd az internetre teszem ki, és még van képem önmegvalósításnak nevezni. De én is rengeteget tanulok, inspirálódok az internetről, még a varrást is, igen, és mint fő segítőtársam nem is elíténi akarom. Mindig elérhető, okos barát, de azért ha félrelépek mellőle erősebbnek, produktívabbnak érzem magam és valahogy valóságosabbnak is. Olyan ez a varrás mint valami örökség a nagymamámtól, ami tovább él a kezem alatt. Mint egy virágmag amit nevelgetek és lassan szirmokat bont. Ezzel az alkotással valami jelentőséget adok az egyszerű életnek. Lehet az varrás, rajzolás, festés, írás, barkácsolás, színdarab rendezés, fényképezés vagy filmezés, bármi ami maradandót képez úgy érzem értékesebbé tesz.
Nem akarom azt mondani: tedd azt ami én. Csak arra kérlek legyél a társam valamilyen szenvedély birtoklásában. Egy hobbiban, ami segít felébredni reggel, ami előcsalogatja az elégedett mosolyodat, amitől csillog a szemed.
Bárcsak ne azt kérdezgetnék a gyerektől nyakra-főre: “Mi leszel ha nagy leszel?”. Ugyan honnan tudná az a gyerek miből válogathat. Csak a fodrászról, tanító néniről, tűzoltóról, rendőrről tud. De ha azt kérdeznék
“-Mi a hobbid?
-Nem tudom.
-Akkor keress egyet magadnak. Kezdj el valamit, fejleszd, tudd meg, hogy talál-e hozzád. Keress valamit, amitől jól érzed magad. Keress egy olyant, ami alátámasztja a személyiséged. Gyakorold, legyél jó benne. Támogatunk.”
Ha a körülöttem levő felnőttek erre bíztattak volna, akkor talán most nem itt tartanék a kezdeteknél. Nem is azt állítom, hogy mindenki a hobbijával kell megkeresse majd a kenyerét, de számtalan felnőtt sem tudna a “Mi lennél legszívesebben “ kérdésre válaszolni. Annyian nem tudják, és hogy őszinte legyek, nem tudjuk pontosan milyen cél felé haladunk. Ha időben tudnánk mik a hobbijaink talán arról is több foglamunk lenne kik vagyunk és mit szeretnénk kezdeni magunkkal. De persze, nem maradtunk még le annyira. Én a késések királynője állítom, hogy csak elkésni szoktam, nem lekésni, és mindig el lehet kezdeni egy új utat. Én most kezdem el, és csatlakozhatsz ha akarsz. Támogatlak.
1 Comment
<3 <3 <3